hirdetés
2012. május. 19., szombat - Ivó, Milán.

A szakképzést is támogatják

Időben kell kezdeni az utánpótlás oktatását

A graphIT Kft. fontosnak tartja az általa forgalmazott CAD/CAM/PLM szoftverek megismertetését, és megszerettetését a fiatalokkal.

hirdetés

A cég nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az oktatásban is egyre több helyen ismerjék és használják a CAD és CAM alkalmazásokat, hogy a középiskolákból, vagy a felsőoktatásból kikerülő hallgatók a megfelelő, ma már elengedhetetlen, naprakész szakmai tudással rendelkezzenek. A graphIT ezen törekvését mutatja az is, hogy az egyes szakmai versenyeket rendszeresen támogatja különböző díjak felajánlásával. Az elmúlt hetekben két szakmai versenyen vett részt támogatóként, ahol értékes díjakkal próbálta ösztönözni a sikeresen szereplő hallgatókat a szakma iránti érdeklődés, és tudás további elmélyítésére.

Az egyik ilyen megmérettetés az Országos CNC Programozás és Gépkezelés Szakmai Verseny volt, melynek célja a legújabb technológiák, és fontos szakmai tippek megismertetése mellett, a CNC programozás iránt érdeklődő tanulók tudásának összemérése. Ezen a megmérettetésen a legjobb hallgatót egy Space navigátor 3D-s pozicionálóval díjazták, a legjobb iskolát pedig egy Solid Edge/Edgecam csomaggal. Emellett minden résztvevő graphIT ajándékcsomagot kapott.

A másik támogatott verseny a 2011. évi Szakma Kiváló Tanulója Verseny volt, amelyen a Szerszámkészítő szakma 1. helyezettje egy SpaceNavigator típusú 3D-s pozícionáló tulajdonosaként távozhatott. Ezen a rendezvényen is graphIT ajándékcsomagot kapott valamennyi résztvevő, aki a Szerszámkészítő, a Hegesztő vagy a Szerkezetlakatos szakmában indult.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[89981] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

industry stock - Cég- és termékkereső

IndustryStock.hu